Herold Panzió

2013. január 21 - Kategória: Turizmus
Dunabogdány a Dunakanyar közepén a 11-es főút mellett Szentendrétől 15, Visegrádtól 5 km-re található. A panzió a település üdülő részén , 50 méterre a főúttól a domboldalon 14.000 m2 területen rálátással a Dunára helyezkedik el.

Tizenhét 2 ágyas zuhanyzós, wc-vel felszerelt szoba áll a vendégek rendelkezésére, melyből az egyik speciálisan mozgáskorlátozottak számára kialakított szoba. A szoba ára tartalmazza két főre a reggelit is, amit a hangulatos, arra kialakított helységben, vagy jó idő esetén az udvaron szolgálunk fel.
A szépen gondozott kert és a nagy terület hozzájárul vendégeink zavartalan akár több napos pihenéséhez. A pihenést szolgálja a szauna, a 10*5 m-es úszómedence és a gondozott gyep.
A hegyoldalban 2000 tő szőlő ültetvény van, aminek a termését a pincében szívesen megkóstoltatjuk vendégeinkkel. Extra kívánságaikat is szívesen teljesítjük, 15 fő részére már kenyeret, kemencében sült lángost, bográcsban főtt ételeket tudunk biztosítani. A szőlő mellett 35 fő részére zárt térben, a régi paraszti hangulatot, idéző vendégfogadást tudunk nyújtani, akár külön csoportok, osztálytalálkozók, vagy baráti társaságok részére.
Várjuk kedves vendégeinket és ismerjék meg hazánk e gyönyörű vidékét és házunk családias, igényes vendéglátását.

ELÉRHETŐSÉG
Herold Panzió
Dunabogdány Kőkereszt dűlő
Telefon : +36 26 391-083
Mobil : +36 20 229-4550
E-mail : info@heroldpanzio.hu
www.heroldpansio.hu
 

nemetzaszlo.jpgDunabogdány liegt in der Mitte des Donauknies, an der Landstrasse 11, 5 km von Visegrád und 15 km nördlich von der Kreisstadt Szentendre. Unsere Pension liegt in ruhiger, herrlicher Hauslage, 50 m von der Landstass 11, inmitten von 14000 qm. Gründflache, mit ausricht auf die Donau. Wir verfügen über 17 Doppelzimmer mit Dusche und WC, die eines der Zimmer speziell für Behinderten ausgestaltetes Zimmer ist. Der Übernachtungspreis pro Zimmer beinhaltet auch das reichalbige Frühstück für 2 Personen, welches wir im stimmungsvollen Frühstücksraum servieren. Bei angenehmer Witterung servieren wir das Frühstück auch gerne im Freien.
Unsere gepflegte Aussenanlage inmitten unseres 14.000 qm umfassenden Obst - und Weingartens bietet sich für erholsame Urlaubstage an. Inmitten der gepflegten Aussenanlage steht unseren Gasten eine Sauna, ein Schwimmbad zur Verfügung. Am Berghaug ersereckt sich unser Weingarten mit über 2000 Weinreben.
Unseren Gasten bieten wir prämiierte Weine aus eigener Erzugung an. Wir erfüllen auch sehr gerne Extrawünsche, z.
B.selbstgebackenes Holzofenbrot und Fladen aus dem gemaierten Backofen. Für Gruppen ab 15 Personen, im Kessel bereitete Speisen.
Für Gruppen- Klassentreffen oder sonstige gesellige Zusammenkünfte, biszu 35 Personen, bietet sich unser in alter bauerlichstimmungsvoller Atmosphare gehaltenes Nebengebaude an, wo man ungestört und frohlich feiern kann.
Seien Sie unser Gast und lernen Sie eine der schönsten Gegenden unserer Heimat kennen. Auf Ihren Besuch freut sich Fam. Herold-Jakab mit Personal.


Kontakt
Herold Panzió
Dunabogdány Kőkereszt dűlő
Telefon : +36 26 391-083
Mobil : +36 20 229-4550
E-mail : info@heroldpanzio.hu
www.heroldpansio.hu  
 


angol_zaszlo.jpgDunabogdány can be found half-way of the Danube bend, along road No 11, 15 kilometres from Szentendre and 5 kilometres from Visegrád. The pension is situated in the resort-area of the village, 50 metres from the main road in the hillside, at an area of 14.000 m2 with a view to the Danube.For the guests' disposal there are 17 two-bedded rooms with a shower & toilet, the one of the rooms designed for disabled enriched room.The price of the rooms comprises the breakfast for the persons as well which is served in ana intimate dining room or in case of nice weather in the garden.The neat garden and the big area contributes to the peaceful relaxing of our guests for several days long as well.There are a sauna, and a nice swimming pool (10x5 metres) in the middle of the well-groomed lawn, which can also help you having a nice rest.In the hillside there is a vineyard with 2000 grape-vines which crop can be offered to our guest in our cellar.We can fulfil your extra requests with pleasure.For 15 persons we offer bread or 'lángos' baked in a furnace or different kinds of meals prepared in a stew-pot.Beside the vineyard for minimum 25 people we help you having a party in rustic atmosphere at a closed area.This applies to separate group-meetings, class reunions, or friendly gatherings as well.
Welcome our kind guest. Get some information about the beautiful area of our country and the demanding hospitality and family atmosphere


Contact
Herold Panzió
Dunabogdány Kőkereszt dűlő
Telefon : +36 26 391-083
Mobil : +36 20 229-4550
E-mail : info@heroldpanzio.hu
www.heroldpansio.hu